Új irányelvek a rákgyógyításban
A világ egyik legnevesebb szakmai szervezete, az ASCO – American Society of Clinical Oncology – új irányelveket adott ki arra vonatkozóan, hogy miként kellene festenie a rákkutatásnak és a rákbetegek klinikai kezelésének a követező évtizedben. Az irányelvek nagy hangsúlyt fektetnek a célzott rákgyógyszerek és az ezekkel együtt alkalmazott molekuláris diagnosztikai vizsgálatok alkalmazására: a rákkutatás és a rákkezelés világa mára átalakult, a "molekuláris korszakba" lépve pedig új szemléletre, új eszközökre és új megközelítésekre van szükségünk. Ez egyaránt érvényes a kutatókra és a mindennapi klinikai gyakorlatban dolgozó szakemberekre, de például magára a Klinikai Onkológusok Amerikai Társaságára is, hiszen a szervezet saját maga számára is ebben az összefoglalóban jelölte ki a jövőben követendő irányvonalat.
A világ egyik legnevesebb, rákkutatással és rákkezeléssel foglalkozó szervezete, a Klinikai Onkológusok Amerikai Társasága néhány hete, november 3-án tette közzé legújabb irányelveit, amely három, a szakmában igen elismertnek számító onkológus szerkesztésében vehet kezébe az olvasó: a munka irányítását Mark G. Kris, a Memorial Sloan-Kettering Cancer Center orvosa, Neal J. Meropol, a University Hospitals Case Medical Center és a Case Western Reserve University munkatársa, valamint Eric P. Winer, a Dana-Farber Cancer Institute szakembere végezte.
Az irányelvek kiadásának alapvető és nem titkolt célja, hogy részletes eligazítást nyújtson a rákkutatással foglalkozó szakembereknek és a betegek kezelését végző klinikusoknak arról, hogy a következő évtizedben milyen irányba kellene haladnia a rákgyógyításnak. A kutatókon és a klinikusokon kívül további célcsoportot jelentenek a politikai döntéshozók és az egészségüggyel foglalkozó egyéb szakemberek, mint például a különféle területeken tevékenykedő tanácsadók, akiknek szintén meghatározó lehet a véleménye egy-egy, a rákbetegek kezelését is érintő döntés meghozatalában. Az új kiadványban – amely teljes terjedelmében itt olvasható – az ASCO által felkért szakemberek részletekbe menő eligazítást adnak arról, hogy a következő években miként lehetne oly módon átalakítani a klinikai és a transzlációs – vagyis az új kutatások eredményeit a gyakorlatba is átültető – kutatásokat, hogy mindez a jelenleginél hatékonyabb és személyre szabottabb rákkezelési gyakorlatot eredményezzen.
Ezen a területen jelenleg ugyanis komoly hiányosságok mutatkoznak, annak ellenére, hogy az USA-ban jóval több anyagi erőforrás érhető el a rákkutatás számára, például hazánkkal összehasonlítva. Richard Nixon egykori amerikai elnök épp negyven éve írta alá Nemzeti Rák Egyezményt (National Cancer Act), ami akkor komoly mérföldkőnek számított az amerikai rákkutatásban: a daganatok biológiai hátterének megértése jelentősen felgyorsult, ma viszont ismét olyan helyzetben vagyunk, amikor jelentős előrelépésekre van szükség a legújabb kutatási eredmények fényében – írja az ASCO által kiadott sajtóközlemény.
A rákkutatás jelenlegi rendszere nincs felkészülve a molekuláris korszak eljövetelére
Az ASCO kiadványának egyik kiemelt állítása, hogy a rákkutatás jelenleg forradalmi változásokon esik át: egyre pontosabban és mélyebben értjük a daganatkialakulás biológiai hátterét, és folyamatosan jelennek meg azok a célzott daganatterápiás szerek, amelyek képesek átállítani azokat a molekuláris kapcsolókat, amelyek ha „bekapcsolt” állapotban maradnak, könnyedén beindítják a sejtek folyamatos és kontrollálatlan osztódását. Ezzel egy időben azonban az is megfigyelhető, hogy az amerikai – és természetesen, a világ egyéb részein működő – klinikai rákkutató rendszer egyelőre korántsincs a megfelelő mértékben felkészülve arra, hogy a tudományos és technológiai fejlődés által felkínált új gyógyítási lehetőségeket a mindennapi gyakorlatba is képes legyen átültetni.
Így például – amint azt a kiadvány kiemeli – a gyógyszerfejlesztést részben akadályozza, hogy a kutatók egyelőre csak korlátozottan ismerik a génekből, fehérjékből és a gének mutációiból álló molekuláris jelátviteli útvonalak fontossági sorrendjét abból a szempontból, hogy mely útvonalak jöhetnek leginkább szóba a jövőben fejlesztendő gyógyszerek molekuláris célpontjaiként. Ugyanígy, ma még gyakran azok a molekuláris diagnosztikai vizsgálatok sem állnak rendelkezésre, amelyekkel megfelelően ki lehetne választani azokat a betegcsoportokat, akiknél egy-egy új készítménynél a legnagyobb gyógyszerhatékonyságot várhatunk. Az anyag ezen kívül azokat a financiális és szabályozási gátakat is megemlíteni, amelyek esetenként komolyan hátráltatják a gyógyszerfejlesztő cégeket és a kutatókat abban, hogy új szemléletű kutatási projektekben vegyenek részt.
A klinikai vizsgálatok szerevezési rendszere ugyancsak le van maradva a személyre szabott rákgyógyászat legújabb tudományos eredményeihez képest – írja az ASCO összefoglalója. A klinikai próbák tervezésekor ugyanis ma még gyakran hiányzik az a fajta rugalmasság, amely ahhoz kellene, hogy a vizsgálatokban valóban a megfelelő, molekuláris diagnosztikai vizsgálatokkal előre kiválasztott, a kezelésre várhatóan a legjobban reagáló betegcsoportok vehessenek részt. Itt is tapasztalható továbbá az a fajta adminisztrációs teher és alulfinanszírozottság, amely a gyógyszercégek és a rákkutatók életét is megnehezíti.
Az ASCO elképzelései és javaslatai a jövőre nézve
Az ASCO kiadványa természetesen nemcsak a jelenlegi rendszer hiányosságait, hanem azokat a javaslatokat is felsorolja, amelyekkel a következő évtizedben lépésről lépésre javítani lehetne a helyzeten. A helyes irányvonal szerint a rákkutatásban és a betegellátásban egyaránt olyan tendenciáknak kellene érvényesülni, amelyben a rákkezelés a jelenleginél sokkal célzottabbá és személyre szabottabbá válik, egyben sokkal hatékonyabb lesz.
Az ASCO három fő területen tesz javaslatokat a klinikusok, a rákkutatók és a döntéshozók számára. Az egyik, hogy a gyógyszerfejlesztésben jelenjen meg egy olyan újfajta megközelítés, amelyben a rák biológiai hátterének ismerete sokkal hangsúlyosabban megjelenik, egyben foglalja magába azokat az új technológiákat is, amelyek az utóbbi időben váltak elérhetővé. Azonosítani és rangsorolni kell például azokat a molekuláris célpontokat, amelyeket kezelve a legnagyobb eséllyel hosszabbítható meg a betegek túlélése. A gyógyszeripar szereplőit és a kutatókat ezen kívül arra kell ösztönözni, hogy az újfajta célzott kezeléséket a megfelelő molekuláris diagnosztikai eljárásokkal együtt próbálják meg kifejleszteni. Vagyis, amint egy új gyógyszer megjelenik, azonnal elérhetővé válik az a molekuláris diagnosztikai módszer is, amellyel ki lehet választani a kezelésre legjobban reagáló betegcsoportot.
A második pont, hogy átgondoltabb és rövidebb idő alatt elvégezhető klinikai vizsgálatok kellenek. Ezekből ugyanis rövidebb idő alatt meg lehet állapítani, hogy melyek azok a betegcsoportok, ahol egy-egy célzott daganatellenes készítmény alkalmazásakor a legnagyobb állapotjavulás várható. Az újonnan elindítandó klinikai vizsgálatokat ezen kívül szintén rangsorolni kell aszerint, hogy a kezelt betegcsoportokban mekkora eredményre lehet majd számítani: a leghamarabb azokat a klinikai próbákat érdemes elindítani, amelyek a leginkább hiánypótlóak, vagy a legnagyobb állapotjavulással kecsegtetnek egy-egy betegcsoport esetében. Azokba a vizsgálatokba viszont nem feltétlenül érdemes belekezdeni, amelyektől csak marginálisnak tekinthető javulást várhatunk a betegek ellátásában. A próbákban résztvevő betegeket ezen kívül elsősorban a molekuláris diagnosztikai vizsgálatok eredményei alapján, vagyis a betegek „molekuláris jellemzői” alapján kell kiválasztani. Ezen a módon elkerülhető, hogy olyan betegek is bekerüljenek egy-egy próbába, akik várhatóan nem, vagy csak nagyon kevéssé reagálnának a vizsgálatban tesztelt gyógyszerre.